Ciklámen gondozása, szaporítása


A ciklámen (Cyclamen) az egyik legismertebb és legnépszerűbb, gyönyörű virágzó növényünk, gyakori ajándék is. A változatos színű virágok megjelenése és a levelek mintázata növényenként más és más.

A ciklámen a mediterrán éghajlatról származik, főleg Európa mediterrán részein, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában elterjedt. A ciklámen név görög eredetű: a kyclos szó kört, kör alakút jelent, ami utalhat a növény gumóira vagy a levelek alakjára is. Nemesítését a 18. század elején kezdték, és napjainkra számos hibridet hoztak létre.

Szép és illatos virágaikért gyakran tartják szobanövényként a Szobaciklámen (Cyclamen persicum) fajtákat. Az egyetlen Magyarországon őshonos faj az Erdei ciklámen (Cyclamen purpurascens), főleg az Alpokalján található.

A ciklámen főleg a hűvösebb hónapokban szeptembertől márciusig bőven ontja virágait, a nyarat viszonylag nyugalomban tölti. A ciklámen érdekes és különleges mintázatú levelei egy központi részből nőnek ki, a virágok pedig vékony szárakon emelkednek a levelek fölé. A nagyobb példányok kb. 30-38 cm-ek, a legkisebbek csupán 17-20 cm-re nőnek meg. A virágok színe a vörös különböző árnyalataitól a vegyes színeken át egészen a fehérig terjedhet.

Ciklámen gondozása

A ciklámen gondozása viszonylag egyszerű, de folyamatos törődést igényel. Rendszeresen öntözzük és távolítsuk el az elnyílt virágokat és az elhalt leveleket. Ezzel serkentjük a növekedést, és hamarosan új levelek és virágok pótolják az elhaltakat. Gondos és rendszeres ápolás esetén több hónapon át folyamatosan hozza élénk színű virágait.

Hűvös, félárnyékos helyre tegyük, semmiképpen se a tűző napra. A téli napfény azonban nem árt neki. A virágzás és a növekedés ideje alatt tartsuk 10-15 °C között. A nyugalmi időszakban elviseli az átlagos nyári meleget.

Ciklámen
Ciklámen

Öntözése, tápoldat használat

A ciklámen (Cyclamen) szereti a nedvességet, de öntözésével vigyázzunk! A virágföld soha ne legyen száraz, de a víz se álljon alatta! Helyezzük kavicságyra és permetezzük is! Locsoláskor ügyeljünk, hogy ne kerüljön víz a duzzadt, tápanyagot raktározó gumóra és levélnyelekre, mert ez a bimbók nyálkásodásához és rothadáshoz vezethet! Legjobb, ha a cserepet 20 percre langyos vízbe állítjuk.

A növekedési idény alatt hetente egyszer hígított folyékony tápoldattal öntözzük. A ciklámen nem szereti a lúgos, meszes vizet, ezért olyan területeken ahol túl kemény a víz, ott próbáljuk esővízzel öntözni.

Ciklámen szaporítása

Tőosztással: A cikláment tőosztással szaporíthatjuk, de ezt csak a nyugalmi időszakban végezzük. A növény gumóját vágjuk két részre, majd mártsuk gombaölő szerbe, végül mindkét felet ültessük el az előzőleg már előkészített ültető közegbe.

Magról: A ciklámen megtermékenyült virágai lehajló szárain kialakuló gombnagyságú tokokban érleli a magokat, amik a nyár közepére beérnek. Magvetés előtt, a szaporításra szánt magokat érdemes átválogatni, mivel a nagyobb magokból nagyobb gumó fejlődik. A magok elég lassan kb. 6-8 hét alatt kelnek ki.

Ötlet, tanács

Elvirágzás után, amíg a levelek még zöldek, öntözzük és táp-oldatozzuk tovább a növényt, de lassan, fokozatosan csökkentsük a víz mennyiségét, majd végül a nyár végéig hagyjuk teljesen kiszáradni a virágföldet. Eközben a növény föld feletti részei elszáradnak, amikből a gumó összegyűjti a tápanyagot az újbóli virágzáshoz.

Augusztusban, nyári nyugalmi idény után borítsuk ki a cserép tartalmát és ültessük át a növény gumóját egy kicsivel nagyobb cserépbe, ügyelve arra, hogy a gumó felső harmada álljon ki a földből. Az ültetéshez tőzeges vagy tőzegpótlóval kevert virágföldet használjunk. Ezután tegyük világos, szűrt fényű helyre és öntözzük rendszeresen. December környékén ismét virágba borul.

Betegségek, kártevők

A kevés virág és az apró levelek hátterében tápanyaghiány állhat, de a túl sok tápanyag ugyancsak káros lehet.

A barnuló levelek és foltok oka az erős fény és a száraz levegő. Permetezzük, és tegyük szórt fényre növényünk!

A növény leveleinek torzulását levéltetvek okozhatják. Ellenőrizzük a levelek és a szirmok alsó részét, és szükség esetén alkalmazzunk megfelelő rovarirtó szert!

Egyéb növények

Afrikai ibolya

Afrikai ibolya

Az afrikai ibolya megfelelő gondoskodás mellett szinte egész évben virágzik, szép virágaival igazi üde színfoltja lehet...

Szobafikusz

Szobafikusz

A szobafikusz (Ficus elastica) egyszerű, mégis elegáns szobanövény, amely önmagában vagy más virágokkal társítva is...

Anyósnyelv

Anyósnyelv

Az anyósnyelv hosszú, felálló, kard alakú leveleivel igazán mutatós szobanövény és a gondozása sem túlságosan bonyolult...